Kert&otthon

Kerti Hortenzia (Hydrangea macrophylla) gondozása

Sokat hezitáltam, írjak-e a hortenziákról. Annyi cikk, poszt és tucatnyi Facebook-csoport foglalkozik velük, hogy az ember azt gondolná, már nincs mit hozzátenni. Aztán rájöttem: dehogynem! Mert a saját bénázásaimból (meg sikereimből is!) többet tanultam, mint bármelyik általános gondozási leírásból.

Beugrottál csak kenyérért a Lidlbe, aztán kijössz egy virágzó hortenziával. Ismerős? Ne aggódj, nem vagy egyedül. Persze lehet kertészetből is venni, de merje valaki azt állítani, hogy még sosem csábult el az áruházak tavaszi hortenzia-cunamijára!

Amit ott kapsz (sőt, néha még a kertészetekben is), az üvegházban felpumpált növény, ami úgy néz ki, mint aki épp Hawaiiról esett be egy téli balatoni hosszú hétvégére. Egyszerűen nincs még felkészülve a való világra: se hidegre, se UV-re, se huzatra.

És ilyenkor jön a klasszikus:

„Kirakom a napra, hadd szokja meg!” (spoiler: megpörkölődik).

„Bent tartom kicsit, amíg megerősödik…” (spoiler: megfullad).

A megoldás? Szépen, fokozatosan eddzük meg az új jövevényt, mint egy érzékeny popsztárt turné előtt. Először csak árnyék, aztán kis szórt fény, majd pár óra nap, míg végül ott lehet, ahol lakni fog.

És igen, valószínű megég az első pár levele. De nem kell zokogni! Új levelek gyorsan jönnek, virág is lesz majd – ha nem idén, akkor jövőre. A megpörkölődött virágokat pedig kíméletlenül le kell vágni. Ne sajnáld, csak szívják az energiát.

Ami az áruházakban kapható, az gyakran tré földben lakik. Kicsi cserép, ismeretlen eredet, stresszes gyökér. Ha teheted, pár napon belül ültesd át, különösen, ha no-name példányról van szó.

Fontos, hogy ne tartsd kaspóban mert ott megfullad (ez alatt a kerámia kaspókat értem). Savas földet kér (rhododendron földet), fenyők, örökzöldek alá ideális ha ki akarod ültetni. Cserépben a gyökereinek kell a hely! Minimum 35–40 cm átmérőjű cserép legyen.

Nem kell évente átültetni, de az első időkben hagyj neki helyet növekedni!

A napfény pedig legyen napi 2-4 óra, hogy sok szép és nagy virága legyen

A hortenzia neve se véletlenül Hydrangea – imádja a vizet! De nem a pangó, poshadt, mocsárszerűt.

Tavasszal és ősszel: ritkábban, kevés vízzel.

Kánikulában: minden nap, de ne tocsogjon. Árnyékban kevesebb víz kell, napsütésben több. Ha a levelek lógnak, ne pánikolj rögtön! Ha vizes a föld, de a növény kókad: túlöntözted.
Ha száraz a föld: na akkor locsolj.

Pro tipp:
Fogd meg a virágfejet. Ha puha → adj neki több vizet. Ha kemény → csak egy kis frissítő.

Kókadás pánik?

Szaladunk, árnyékot keresünk, kutya fülét ráborítjuk, vagy asztalt húzunk fölé. Nyugi!
Ahogy lemegy a nap, gyakran magától is helyrejön. Ha nem, akkor locsolásgond van, vagy túl kicsi a cserép.

„Kedvec” új barátunk a légköri aszály

 A légköri aszály azt jelenti, hogy a levegő annyira száraz, hogy a növények nem tudnak elegendő vizet felvenni, még akkor sem, ha a talajban van víz. Ez azért történik, mert a növény a hőség miatt túl gyorsan veszít vizet a levegőn át, ezért bezárja a gázcserenyílásait, hogy csökkentse a párologtatást, ez viszont leállítja a fotoszintézist, és hőstressz, sárgulás, kiszáradás következik be.

Ha van lehetőslégünk akkor napközben zuhanyoztassuk le a hortenziákat (ez lehet locsolófejjel is de ha az nincs akkor akár kannából is megoldható) Nem, nem fog megégni.. és igen akkor is ha süt a nap.

Kora tavasszal jöhet a Substral hortenzia táp (6 hónapig hat), később meg hetente egy kis Volldünger Linz vagy Ferticare 1. 10 liter vízbe egy púpos evőkanál.

Miért pont ezek? Mert az NPK-arányuk (nitrogén, foszfor, kálium) megfelelő… több hortenziás csoportban is ezeket ajánlották nekem kezdő koromban és nagyon jól bejött.

Ősszel pedig jöhet egy kis állati trágya – igen, bármilyen! A tél alatt lebomlik, és tavasszal már ott az energiabomba a gyökereknél.

Vashiánnyal kapcsolatban van külön bejegyzésem: ITT

Erről külön cikkem van: ITT

A legnagyobb téli tévhit: „Jaj, be kell vinni a hortenziát, megfagy szegénykém!”
Hát… nem. Minden hortenzia maximálisan fagytűrő! Igen, még cserépben is. Még műanyag cserépben is. Még a nagyi kertjében is.

Nem kell bevinni. Nem kell bugyolálni. Nem kell takarni.
Télen nyugalmi állapotba kerülnek, és bírják a mínuszokat, mint egy viking szauna után.

De!

Az időjárás újabban kicsit olyan, mint egy rossz reality show: sose tudod, mire ébredsz.
Nincs már igazi tél, csak egy random hideg-meleg hintázás. És ezt a hortenziák nem bírják nevetés nélkül.

A december enyhe. A növény azt hiszi: „Oh, már tavasz van?” és elkezdi felfújni a rügyeit.
Aztán jön egy januári vagy februári (sőt idén márciusi és áprilisi is) fagyhullám – puff, -5°C vagy -10°C – és a rügyek megfáznak, mint mikor papucsban mész ki havat lapátolni.

A zsák persze érjen le a földig… az AI nem volt együttműködő mikor az illusztrációt kértem 🙂

Takarás – de csak ha muszáj, és okosan

Szóval ha látod, hogy jön a nagy hideg, akkor érdemes bevetni a védelmet – de ne kiskabátos babázást csinálj belőle! Ne húzd a takarást a növényre. Ne tekerd körbe, mint egy gyros-t. Ne tolj alá avart, sálat, nagypapád pulcsiját.

Így csináld jól:

Vegyél 3-4 karót, karózd körbe a bokrot. A karókra húzz fátyolfóliát, juteszövetet, stb. Ne érjen hozzá a növényhez! Lefogathatod alul, de hagyj teret a bokornak lélegezni.

Miért jó ez?
Mert így a föld természetes hője bennmarad a bokor körül, és mint egy kis biofűtés, védi a rügyeket. Kicsit olyan ez, mint mikor az autóban hagyod éjjel a fűtést bekapcsolva – csak itt nem kerül pénzbe.

Hivatalosan a kerti hortenziát nem metszük. Ennek egyszerű oka, hogy a virágot az előző évi hajtásokon hozza. Nem hivatalosan a mellett, hogy eltávolítjuk az elszáradt ágakat és virágokat lehet azért metszeni. Ennek egyik oka lehet a megújjítása a bokornak.

Valamint vannak fajták amik újra virágzók tehát elfagyás után ismét virágozhatnak vagy ha tavasszal korán virágoztak ismét virágzásra bírhatjuk őket. Ilyen fajta: az egész Endless Summer sorozat, Dark Angel, Fireworks, Magical sorozat, Eclipse, Blushing Bride, Let’s Dance® Rhythmic Blue és a Let’s Dance® Sky View, Soul Mate, Pop Star®, Game Changer (ha kerestek még akkor a varázsszó: reblooming hortenzia erre keressetek a google-ban)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

PLANTLADY
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.